Bemutatkoztak a kilencedikeseink

Posted by

Egy iskola életében – diák, szülő és tanár számára egyaránt – fontos esemény a gólyabál.  Új diákjaink már bemutatkoztak a gólyadélutánon, ahol játékos vetélkedőkön ismerhettük meg ügyességüket. Azóta a gólyabálra készültek. Ennek eredményét élvezhettük az almásfüzitői kultúrház színháztermében, ami zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel.

Az osztályok képviselői köszöntötték az iskola Igazgatónőjét, Hókné Szelőczei Annát, tánctanárukat Holczmann Annát, majd kezdődött a műsor.

A bemutatkozást a 9.B osztály kezdte, az immár hagyományos osztályvideóval. A felvillanó képeken az osztály minden tanulóját láthattuk. Táncok következtek, lányok és fiúk mutatkoztak be, a fiú kánkán a közönség soraiban nagy derültséget keltett. Kedves gesztus volt a tarjáni Echo sramli-zenekartól, hogy elkísérték BauerBencét (aki a zenekar oszlopos tagja, tangóharmonikán játszik) és vidám zenével szórakoztatták a közönséget. A 9.B osztály osztályfőnöke, Gucsi Végh Péter a háttérből irányította a szereplőket.

A 9. Nyek (nyelvi előkészítő osztály) videóján főszerepet vállalt egy kínai matuzsálem-alias Balla István osztályfőnök– aki bemutatkozása után ezeréves bölcsességét adta át a fiataloknak. Kifejezte a felnövekvő nemzedékbe vetett hitét.

Műsoruk egy tehetségkutató vetélkedő paródiája volt, igazi tehetségekkel. Hallottunk gyönyörű énekhangot (Borbély Bernadett), zongoraszólót (Orosz Jetró Márk), fuvolaszót (Pap Diána). Megmutatták humorukat két- három fős kis csoportokban. (Mi tanárok közben annak örültünk, hogy mennyi tehetséges tanulónk van, akik majd az iskolai rendezvényeket színesíthetik!)

Mind a két osztály műsorközlői is szórakoztattak bennünket kedves humorukkal.

A meghívottak vastapssal köszönték meg a tanulók produkcióit.

Hagyományosan a keringő zárta a műsort.  A tánctanárnő ismét bizonyította, hogy rengeteg fantáziája van a koreográfiák megalkotásában, betanításában. A lányok, fiúk kellő komolysággal adták elő keringőjüket. A büszke szülők is táncolhattak csemetéjükkel. A képek bizonyítják a sikert.

Remélem, hogy minden vendég elégedetten távozott a műsor végén, kellemes szórakozásban volt részük.  Köszönet illeti a rendező osztályokat és az osztályfőnököket (9.A – Berkes Hajnalka és 10. B Nagy Zsuzsanna). Külön említést érdemel Pintér László, aki a 9.A osztályt tartotta össze a műsor előtt, közben és utána.