,

Gólyabál avatta a 2017/2018-as tanév gólyáit

Posted by

A gólyabál alkalmat ad arra, hogy iskolánk kilencedik évfolyamos diákjai bemutatkozzanak. Idén ezt az ünnepséget 2017. november 17-én – hagyományainkhoz híven – az  almásfüzitői művelődési házban  rendeztük meg.

Az est két részből állt: az osztályok bemutatkozásából, majd az ezt követő táncból. Mindkét előadásban szerepelt a tanulókat bemutató film.

A nyelvi előkészítő osztály közösen írt verssel kezdte műsorát. Külön tánccal szerepeltek a lányok és a fiúk. Nagy László hegedűjátékát Berendi Bence 11. b osztályos tanuló harmonika kísérete egészítette ki. Ezután Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című kötetéből hangzottak el részletek. A 9. nyek műsorát közös éneklés zárta: angolul adták elő az Abba együttes slágerét (I have a dream – Van egy álmom).  A 9. b osztály bemutatkozó filmje után tréfás jelenetek (pl. Szó-poén fertőzés, Ki a magyar szuperhős?)  és csoportos, majd egyéni táncok váltották egymást. Előadásukban azt is bemutatták, hogyan nem szabad iskolába menni.

Az est leglátványosabb része a két osztály különböző koreográfiájú keringőinek előadása volt. Végül a tanulók kérték fel szüleiket egy táncra. A táncbemutatót többhetes gyakorlás előzte meg. A koreográfiát Holczmann Anna készítette és tanította be a „gólyáknak”.

Köszönjük Gucsi Végh Péter és Pintér László testnevelő tanárok segítségét a táncok megtanulásához. Köszönjük Berendi Bence (11. b), Ábrahám Balázs, Vikor Kristóf (10. a) Pataki Adrián (9. b) stúdiósok munkáját. Megköszönjük Lipót Dorinának  (12. a) a felvételek készítését és – nem utolsó sorban – a szervező osztályok (9. a és 10. b) és az osztályfőnökök, Balla István és Gucsi Végh Péter  munkáját a gólyabál sikeres lebonyolításában.

Sebestyén Márta

(az esemény galériája a fotók összegyűjtése után kerül fel)