Végzősöket avattunk

Iskolánk szalagavatóját az idén november 24-én tartottuk. Az ünnepségre – hagyományosan – az almásfüzitői Petőfi Sándor Művelődési Házban került sor.

A két végzős osztály tanulói, összesen 48-an, kicsit elfogódottan sorakoztak fel a színpadon osztályfőnökeik, Horsa Zsuzsanna és Pirityi Katalin vezetésével. Bár a ballagás és az érettségi még messzinek tűnik, ez az esemény azért már azt jelezte, hogy bizony megkezdődött a visszaszámlálás. Ennek kézzelfogható jelét, a szalagot a két osztály legjobb tanulójának, Rau Aliznak és Karakai Dávidnak az igazgatónő, Hókné Szelőczei Anna, a többieknek pedig osztályfőnökeik tűzték fel.

A beszédet és a szalagtűzést megható pillanatok követték: a diákok egy-egy szál rózsával köszönték meg tanáraiknak és szüleiknek a támogatást, amelyet középiskolás éveik alatt végig maguk mögött érezhettek.

A szülők elérzékenyüléséhez a két osztály tanulóit „akkor és most” bemutató bébitablók is  hozzájárultak.

Mindkét osztály készített egy-egy fiatalos, lendületes, humoros osztályfilmet is.  Elismerés illeti mindazokat a tanulókat, akik sok álmatlan éjszakát rászánva, ezeket az alkotásokat létrehozták.

A 12/A-sok ezeken kívül még színpadra állítottak egy humoros jelenetet, valamint egy, a fiúk és lányok vetélkedését illusztráló koreográfiát. A heteken át tartó ötletelés és a sok próba nem volt hiábavaló; a diákok most is, mint középiskolás éveik alatt több más műsorban is, bebizonyították, hogy tudnak színpadképes produkciót létrehozni. A szalagavatói számoknak az is az erényeik közé tartozott, hogy az idén az osztály már önállóan, az osztályfőnök jelentős segítsége nélkül állította össze műsorát.

A színpadi műsort a hagyományos keringő követte, amelyet a két osztály tanulóinak Holczmann Anna tanított be. Büszke és meghatódott szülők, rokonok, barátok fényképezkedtek az est főszereplőivel, a gyönyörű báli ruhába öltözött lányokkal és az elegáns, öltönyös-nyakkendős fiúkkal.