Gólyadélután 2018/2019

Posted by

2017.09. 07-én került sor a kilencedikesek hagyományos tanév eleji rendezvényére.

A tavalyi gólyák (9/A, 10/B) szervezték meg a programot.

Az első három tanóra után, 11:45-kor volt a megnyitó a sportcsarnokban, majd rögtön kezdődtek a sorversenyek. A két osztály (9/NY és 9/B) tanulóiból 6 csapat állt össze. A csapatok elnevezése egy-egy színnek felelt meg, a csapattagok a megfelelő színű pólót viselték. Ötletes feladatokat kaptak a gólyák – párban, majd a legvégén a csoportnak együtt végrehajtott feladatot kellett teljesítenie. A sorversenyek előkészítésében Gucsi Végh Péter tanár úr, a lebonyolításában pedig Iglódi Attila tanár úr segített. Köszönjük fáradozásukat.

A sorversenyek után az iskola udvarán, napsütéses időben folytatódtak a gólyanapi események. Rövid pihenés következett. A gólyák almát, müzli szeletet és ásványvizet kaptak. A kötélhúzás után kosárra dobás és karikadobás volt a feladat.

Végül az eredményhirdetés következett.

A csapatok helyezései:

I. piros

II. kék

III. narancssárga

IV. sárga

V. zöld

VI. fekete

Gratulálunk a csapatoknak az eredményes szerepléshez!

Köszönjük Berendi Bence (12/B), Ábrahám Máté, Vikor Kristóf (11/A) stúdiósok munkáját. Jó hangulatot biztosítottak a sportcsarnokban és az iskola udvarán is. Megköszönjük Dián Ákosnak (10/A) a felvételek készítését és – nem utolsó sorban – a szervező osztályok (9/A és 10/B) munkáját a gólyadélután sikeres lebonyolításában.