Ballagás 2019

Posted by

Az írásbeli érettségik megkezdése előtt végzős diákjaink május 2-án, csütörtökön a bolondballagás keretein belül kezdték meg a búcsúzkodást az iskolájuktól, diáktársaiktól és tanáraiktól. Másnap pedig az ünnepélyes ballagásra került sor, amelynek  iskolánk udvara adott otthont.

Beszédet mondott Hókné Szelőczei Anna igazgatónő, valamint jutalmakat adott át a kiváló tanulóknak, a tanulmányi versenyek győzteseinek és a diákok közösségért tett munkájáért. A végzős tanulók nevében Horváth Gréta, 12/A osztályos tanuló, és Csapó Fanni Gréta, 12/B osztályos tanuló búcsúzott. A ballagtató diákok nevében Németh Zsombor, 11/B osztályos tanuló mondott búcsúbeszédet. Meghallgathattuk Pirik Cintia, 12/B osztályos tanuló szavalatát. A hagyományoknak megfelelően az iskolai énekkar színesítette műsorával az ünnepségünket Orosz Jetró Márk (10/A) és Bilkó Lilla tanárnő hangszeres közreműködésével. Minden szervezőnek és résztvevőnek köszönjük a lelkiismeretes munkáját.

Köszönjük az osztályfőnökök, Izsáki Tünde tanárnő (12/A) és Nagy Zsuzsanna tanárnő (12/B) áldozatos munkáját. Továbbá sok sikert kívánunk a tanulóknak az érettségi vizsgákhoz és további életükhöz!