• Pénz7 2019

    Pénz7 2019

  • Nyugdíjas búcsúztató

    Nyugdíjas búcsúztató

    A téli szünet előtti utolsó napon, felmentési idejük végéhez közeledvén került sor két nyugdíjba vonuló tanárunk – Gernerné Pável Erika, Válint Zoltán – iskolaközösség előtti búcsúztatására bensőséges ünnepség keretében a sportcsarnokban.   A kollégák életútjának bemutatását szavalat és harmonikamuzsika tette ünnepélyessé. Az ünnepeltek emléklapot és kisebb ajándékot vehettek át több […]

  • Adventi készülődés
    , , ,

    Adventi készülődés

    Iskolánkban 2018. decemberében az iskolai hagyományokhoz híven készültünk az ünnepekre. Az első gyertyagyújtásra Dégen Adél 9.NYEK osztályos tanuló állított össze DIY ajándékötleteket, a második gyertyagyújtást színesítette Ölveczky Péter szintén 9.NYEK osztályos tanulónk előadása, aki egy vidám hangvételű műsorral készült. A harmadik alkalommal Bilkó Lilla Éva fejlesztőpedagógus zenei produkciójával hangolódhattunk. A […]

  • Karácsony a Széchenyiben

    Karácsony a Széchenyiben

    Iskolánkban december elején elkezdődik már a karácsonyi ünnepi ráhangolódás. Az adventi ráhangolódás elnevezésű műsorsorozat mellett a hónap elején – hagyományosan -teremdíszítő versenyt hirdet a Diákönkormányzat. Itt az osztályok versenyeznek, hogy ki tudja leghangulatosabban téli és karácsonyi ruhába öltöztetni a termét. Idén a fődíjat a 11/A osztály vitte el, akik két […]

  • Egészségnap 2018
    , ,

    Egészségnap 2018

    Hasznos és tartalmas napot tölthettek el tanulóink a december 15-ei szombati munkanapon. Iskolánk Egészségnapot szervezett változatos programokkal, melyen a diákok lelkesen vettek részt. A komáromi Csapó Dorina többszörös fitness bajnok Horváth Flóra tanárnő meghívására érkezett iskolánkba, és az egészséges életmód titkaiba vezette be az érdeklődő diákokat. Radics Attila tanár úr […]

  • Nyelvrokonaink a 21. században

    Nyelvrokonaink a 21. században

    December 15-én különleges előadást hallgathattak meg a 12. és az érdeklődő 11. osztályos diákok  –  A hantik és a manysik élete a XXI. században témában. Az ELTE Finnugor Tanszékének fiatal oktatói és doktoranduszai szívesen tartanak rendhagyó magyarórát általános- és középiskolákban. Szívügyük, hogy a ‘komi’, ‘hanti’ vagy ‘udmurt’ ne csak egy szó […]

  • Szalagavató 2018

    Szalagavató 2018

    „Pár évvel ezelőtt, mikor kis gólyaként kezdtük a középiskolát, a mai szalagavatónk még időben elérhetetlen távolságúnak tűnt. Felfoghatatlan, hogy milyen sebesen szálltak az évek, de még megdöbbentőbb ‑ főleg egy-egy régi képet szemlélve ‑ látni, hogy mennyire hirtelen váltunk ifjú felnőttekké. Életünk egy korszaka lassan lezárul, melynek egyik jelképe ez […]

  • Gólyabál 2018

    Gólyabál 2018

    A gólyabál iskolánk hagyományos rendezvénye: alkalmat ad arra, hogy a kilencedik évfolyamos diákok bemutatkozzanak. Idén ezt az ünnepséget 2018. november 23-án rendeztük meg.  Helyszínül az almásfüzitői Művelődési Ház szolgált. Az est két részből állt: az osztályok bemutatkozásából, majd az ezt követő táncból. A nyelvi előkészítő osztály először egy Macskadalt énekelt […]