Október 25-én délután izgatottan gyülekeztek nálunk környékbeli általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói. Idegen nyelvi munkaközösségünk vezetője, Pirityi Katalin szervezett számukra angol nyelvi akadályversenyt.
A versenyzők 3 fős csapatokat alkotva jelentkezhettek a megmérettetésre. Idén sikerült megdönteni az eddigi rekordot, mert 13 csapatban összesen 39 tanuló vállalta a megmérettetés. Komáromból a Feszty Árpád Általános Iskola 6, a Petőfi Sándor Általános Iskola 4, új résztvevőként a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola 2, valamint a mocsai Arany János Általános Iskola 1 csapattal nevezett.
Az angol nyelvtanárok által összeállított feladatok magas színvonala ellenére a gyerekek jól vették az akadályokat és szép pontszámokat értek el minden állomáson. A végső sorrend kialakulásánál is többnyire csak 1-1 pont döntött. A munkaközösség tagjai, Ambrus Péter Attila, Balla István, Horsa Zsuzsanna és Pirityi Katalin által kitalált változatos próbák során a gyerekek hallás utáni szövegértésben, internetes böngészésben, rejtvényfejtésben, párosító feladatokban bizonyíthatták ügyességüket és tudásukat.
Az eredmények összesítése alatt a részt vevő tanulókat és kísérő tanáraikat megvendégeltük süteményekkel és üdítőkkel.
Ezután minden résztvevő csapat emléklapot kapott, valamint a gyerekek és felkészítő tanáraik is egy kis ajándékot vehettek át. Az idegen nyelvi munkaközösség vezetője, Pirityi Katalin a következő csapatoknak adhatta át a jutalmakat és az elismerő okleveleket:
I. Feszty 8.b (Jámbor Tamás, Kusica Kolos, Nagy Dániel, Sáling Evelin) Felkészítő tanáruk: Váli Mónika
II. Feszty’s best friends forever, 7.d (Léber Zsófia, Nagy Tamás, Szőnyi Zsófia) Felkészítő tanáruk: Váli Mónika
III. Mocsai A.J.P.S Team (Bán Alexandra, Babirák Róbert, Virizlai Kristóf) Felkészítő tanáruk: Berczeliné Belina Éva
Iskolánk diákjai közül Vavrik Liza, Török Fanni, Istenes Máté, Eördögh Krisztián, Mátyás Alexa, Szabó Lilla, Kapás Amarilla, Dián Ákos és Buzás Tamás segítette pedagógusaink munkáját.
Köszönjük minden szervezőnek és segítőnek az önzetlen segítségét, amellyel lehetővé tették, hogy a verseny ismét megrendezésre kerüljön.