A kommunizmus áldozatainak emléknapja 2019

Iskolánkban idén a sulirádió segítségével emlékeztünk meg a kommunizmus áldozatairól.

Az összesen 20 percet felölelő rádióműsor az eszme rövid bemutatását és hatalomra jutását követően egy rádiójátékban idézte fel egy koncepciós eljárás menetét. A forgatókönyv korabeli forrásokra, visszaemlékezésekre, történelmi tényekre épült, amely az áldozatok meghurcolását mutatta be a „fekete autó” megjelenésétől a kihallgatáson és meggyőzésen át a tárgyalásig, majd az ítélet végrehajtásáig.

A műsor hangjait a 11/A osztály diákjai adták, név szerint Karvaj Réka, Paczánt Alexandra, Péczeli Petra, Valakovics Cintia, Molnár Renátó és Vikor Kristóf. A szereplők hitelesen jelenítették meg a korabeli embereket (pl. Rajk László, Kádár János, Faludy György) és közvetítették az eseményeket. A műsor hanganyagának rögzítése és összevágása Berendi Bence 12/B osztályos tanuló érdeme.

Köszönjük Berkes Hajnalka tanárnőnek a műsor összeállítását és a szervezést, a tanulóknak pedig a közreműködést. Bízunk benne, hogy a megemlékezés ezen rendhagyó módja felkeltette az iskola tanulóinak és tanárainak figyelmét és méltó módon állított emléket az áldozatok számára.