• Gólyadélután 2019
    , ,

    Gólyadélután 2019

    Szeptember 6-án rendezték meg a hagyományos gólyaavató délutánt a 9.A és 10.B osztály tanulói. Köszönet ezért az osztályfőnököknek: Nádpataki Etelkának és Radicsné Békési Ildikónak. A délután előkészítése, a kilencedikesek csoportokba való besorolása 5 kontinens szerint már a héten megtörtént. Ezzel egy időben előzetes feladatot is kaptak a kis gólyák, egy-egy […]

  • Széchenyi kupa 2019
    , , ,

    Széchenyi kupa 2019

    A Széchenyi kupa a pálya felfestése miatt idén nem kosárlabda, hanem kispályás labdarúgás sportágban került megrendezésre. A házigazda Szixi csapatánek meghívását  az összes komáromi középiskola elfogadta. A kupán többnyire színvonalas mérkőzéseket,  szebbnél szebb megmozdulásokat láthattunk, de természetesen az izgalmas meccsek mellet voltak kevésbé bravúrosak is. A végső sorrend, amelyen iskolánk csapatának […]

  • Levéltári látogatás
    ,

    Levéltári látogatás

    A 9. nyelvi előkészítős osztály 2019.04.05-én, pénteken Tégi Marcell tanár úr jóvoltából egy rendhagyó történelemóra keretében látogatást tett Észak-Komáromban a Nyitrai Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltárában. A tanulók megismerkedhettek a levéltári kutatás alapvető feltételeivel, majd ezután egy teljes tárlatvezetés várta a hallgatóságot, ahol Lukáš Paluga történész és Katarína Répásova levéltáros bemutatta […]

  • Szakmák éjszakája programjai

    Szakmák éjszakája programjai

    Az idei Szakmák éjszakájának iskolai programjai megtekinthetőek ide kattintva.

  • Szakmák éjszakája 2019
    ,

    Szakmák éjszakája 2019

    Az idei Szakmák éjszakája rendezvény komáromi programjait az alábbi linken tekinthetik meg: Szakmák éjszakája 2019 programjai, Komárom Iskolánk programjai

  • Adventi készülődés
    , , ,

    Adventi készülődés

    Iskolánkban 2018. decemberében az iskolai hagyományokhoz híven készültünk az ünnepekre. Az első gyertyagyújtásra Dégen Adél 9.NYEK osztályos tanuló állított össze DIY ajándékötleteket, a második gyertyagyújtást színesítette Ölveczky Péter szintén 9.NYEK osztályos tanulónk előadása, aki egy vidám hangvételű műsorral készült. A harmadik alkalommal Bilkó Lilla Éva fejlesztőpedagógus zenei produkciójával hangolódhattunk. A […]

  • Egészségnap 2018
    , ,

    Egészségnap 2018

    Hasznos és tartalmas napot tölthettek el tanulóink a december 15-ei szombati munkanapon. Iskolánk Egészségnapot szervezett változatos programokkal, melyen a diákok lelkesen vettek részt. A komáromi Csapó Dorina többszörös fitness bajnok Horváth Flóra tanárnő meghívására érkezett iskolánkba, és az egészséges életmód titkaiba vezette be az érdeklődő diákokat. Radics Attila tanár úr […]

  • December 4-én újra Nyílt Nappal vár a Széchenyi!

    December 4-én újra Nyílt Nappal vár a Széchenyi!

    Az iskola és képzéseink iránt érdeklődő nyolcadikos diákok és szüleik 2018. december 4-én ismét Nyílt Napon vehetnek részt a Széchenyiben! Programunk: 08:00 –08:30 Tájékoztatás a 2019/2020. tanévben indítandó képzéseinkről 08:45 – 09:30 Nyílt órák 09:45 – 10:30 Nyílt órák A Nyílt órák keretén belül minden órarend szerinti óra szabadon látogatható, […]