, ,

Megemlékezés a Holokauszt magyarországi áldozatairól

Posted by

Iskolánkban április 16-án, a harmadik óra első tíz percében egy rádióadással emlékeztünk meg a Holokauszt magyarországi áldozatairól.

A rövid műsorban a Holokauszt komáromi eseményeire hívtuk fel a hallgatóság figyelmét és meghallgattuk Rosenberg Dani balladáját, amit 2013 januárjában az Élet Menete Alapítvány készített olyan neves művészekkel, mint Koncz Zsuzsa, Bródy János, Somló Tamás, Demjén Ferenc, Cipő és Pajor Tamás. A megható dal két tizenéves srác történetén keresztül meséli el, hogy ők miként élték meg a Holokausztot és így tanúsággal szolgálhat a mai fiatalság számára.

A megemlékezés részeként az iskola aulájában egy kiállítás látható, amely a komáromi Holokauszt történetébe enged bepillantást, ismertetve azt, hogy hogyan érintették a város zsidó lakosait a korlátozások, melyek azok a hely(szín)ek, amely ma is mesélnek a szörnyűségekről. A kiállítás bemutat a Holokauszt komáromi áldozataiból néhány embert, többek között Alapy Gáspárt, a két világháború közötti korszak népszerű polgármesterét vagy Dr. Lipscher Mórt, a kórház akkori igazgatóját.

Karvaj Réka 11/a-s tanuló volt a bemondó, a Stúdióban pedig Berendi Bence (12/B) és Pataki Adrián(10/B) támogatták a műsort. Köszönjük, hogy vállalták a feladatot.