,

Szalagavató a Széchenyiben

Posted by

Ebben a tanévben január 27-én, pénteken tartottuk a hagyományos Szalagavató ünnepségünket. A helyszíne az almásfüzitői Petőfi Sándor Művelődési Ház volt.
Az este elején a színpadon bemutatkoztak a végzősök, majd az iskolánk igazgatónője tartotta meg búcsúbeszédét. Ezután következett a szalagtűzés. A két osztályfőnökre, Nádpataki Etelka tanárnőre (12/A) és Balogh Imre (12/B) tanár úrra Prohászka Sarolta intézményvezető tűzte fel a szalagot. Ezután az osztályfőnökök a saját diákjaikra tűzték fel ünnepélyes keretek közt a szalagot.

Az est további részében – iskoláink hagyományainak megfelelően – a végzősök színpadi műsorokkal szórakoztatták a közönséget. Elsőként Ölveczky Péter (12/A) adott elő egy groteszk novellát. Ezt követően Bán János (12/B) két darabot játszott el zongorán. Az elő műsort itt rövid időre egy filmvetítés szakította meg. A két osztály bemutatta a bébitablós mozijait. A vetítés után folytatódott a színpadi műsor. A 12/A három tanulója (Dégen Adél, Forró Áron, Kaszás Attila) egy képekkel illusztrált mesével mutatta be az iskolai éveiket, majd az osztály tanulói édesanyjukat köszöntötték egy szál szegfűvel. A színpadra utolsónak a 12/B osztály lépett, akik a Bagossy Brothers Company Visszajövök című számát énekelték el, hatalmas sikert aratva a nézők körében. A közös éneklés után ők is édesanyjukat köszöntötték egy szál vörös rózsával.

Miután az est színpadi része véget ért, következett a keringő. A két osztály idén együtt készült a nyitótánccal. Egy elegáns koreográfia és hagyományos keringő zenével nyűgözték le a megjelent rokonokat és barátokat. Ezt követően a diákok a szüleiket kérték fel egy közös keringőre. Az est végén következtek a közös fotózások.

A ceremóniát idén megtisztelte jelenlétével Pákozdi Szabolcs főigazgató úr is, akinek elismerő szavait ezúton is köszönjük a végzősök nevében is.

A tizenkettedik évfolyam következő nagy eseménye a Ballagás lesz, amit május 5-én tartunk meg, az írásbeli érettségik előtti pénteken.

Az est műsorvezető házigazdái voltak: Argai Amarilla (12/B), Ölveczky Péter (12/A) és Molnár Máté (11/B).

Szerző: Balogh Imre
Fotók: Rehling Emese, Balogh Imre

« 2 A 2 »