Végzőseink az osztálykirándulásukat 2025.szeptember 26-án Pozsonyban töltötték. Meglátogatták a pozsonyi várat, ami a szlovák főváros legjellegzetesebb épülete. A Duna fölé magasodva már messziről uralja a látképet. Történelmi jelentősége mellett gyönyörű kilátást kínál a folyóra és az egész városra. Kirándulóink megnézték a vár egyik kiállítását (Kelták Pozsonyban), majd a toronyból csodálhatták a kilátást. Ezután a kissé esős időjárás mellett indultak az óvárosba, ahol megnézhették a város Fő terét, a Régi Városházát, a Mihály kaput és persze jól ismert „Čumil, a csatornából kikandikáló emberke” szobrát is. Ebédelni az Eurovea bevásárlóközpontban volt lehetőség. A napot egy dunai hajókázással zárták. A kirándulókat Nagy Márta és Rehling Emese kísérte, mint osztályfőnök és kísérő tanárok. Továbbá Fóthy Noémi tanárnő is segítette tanulóinkat az idegenben. A városban a szlovák Kulturális minisztérium munkatársának Ridegová Laura vezetésével tudtak körülnézni, aki a sok sok történelmi látnivaló mellett különféle érdekességeket is mesélt.
A legtöbben egy új várost fedeztek fel, ahol korábban még nem jártak és új emlékekkel gazdagodva térhettek haza. A borús időjárás ellenére is remek hangulatban telt az utolsó osztálykirándulás.












