
•
Iskolánk diákönkormányzata a hagyományos karácsonyi osztálydíszítő verseny előtt idén új kihívás elé állította az osztályokat. Az őszi szünetet megelőző héten az osztályok zöme lelkes díszítésbe kezdett. Egyes osztálytermek igazán félelmetesre sikerültek. Néhány diák és tanár pedig a zsűrizés napján ijesztő jelmezekbe öltözött, őket a DÖK oklevélelel és különdíjjal jutalmazta. A verseny helyezettjei: I. 9.B II. 10.B…

•
A komáromi Jókai-liget és környezete zöldhálózatának fejlesztése című projekt keretében 2021. október 11-én délelőtt 10 órakor iskolánk 5 diákja (Fodor Zsófi, Kelemen Bence, Kulasa Tímea, Pauer Kristóf és Szűr Alexandra) a Jókai-ligetben faültetésen vett részt. A véletlenszerű húzást követően iskolánknak lett egy különleges díszfája, egy cédrus! Az ültetés előtt Juhász Márton parkfenntartási műszaki vezető mesélt…

•
A 12. évfolyam osztályai idén úgy döntöttek, hogy együtt vágnak bele az utolsó osztálykirándulásba. Két napot töltöttek el Egerben, ahol megtekinették a város nevezetességeit. Az első napon ellátogattak a csodálatos Egri Érseki Palotába, ahol a túravezetés alatt megismerhették röviden a pincerendszer történetét és szerepét a múltban és a jelenben. A pinve után körbemegcsodálhatták a palotát is, ahol szintén egy…

•
Pályaorientációs verseny a 8. osztályosoknak! A Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum pályaválasztási programjai keretében meghirdeti az Ifjú Közgazdász versenyt az általános iskolák végzős diákjai számára. A verseny egy egyfordulós online teszt, melynek kitöltésére 2021. január 31-ig vállalkozhatnak az érdeklődők. Az eredmények kiértékelése után a legjobb válaszadók egy-egy Széchenyis pólót kapnak ajándékba. A teszt a…

•
Az alábbi fogalmazást Fermans Emese. 9.B osztályos tanuló írta az idei gólyanapon átélt élményeiről. Úgy gondolom (és ezzel biztosan nem vagyok egyedül), hogy számunkra ez a gólyanap különösen fontos volt. Hiszen úgy jöttünk el az általános iskolánkból, hogy nem volt sem bolondballagás, sem bankett és természetesen legnagyobb bánatunkra ballagás sem. Illetve március közepétől már az…
![Tanévnyitó 2020/2021 [FRISSÍTVE!]](https://szixi.hu/web/wp-content/uploads/2020/08/iskola2.jpg)
•
Iskolánkban a tanítás szeptember 1-jén a tanévnyitóval és a megszokott osztályfőnöki órákkal kezdődik. A 11-13. évfolyam és 9. osztályos nyelvi előkészítősök számára reggel 8 órakor két osztályfőnöki órával, a 9-10. évfolyam számára 10 órakor a közös évnyitóval indul a tanév. A 9-10. évfolyamnak a közös évnyitó után lesz a két osztályfőnöki órája, ezzel is csökkentve…

•

•
A 2019/2020-as tanévben ismét meghirdetjük 9-12. évfolyamos tanulóink számára az alábbi pályázatokat: „Az iskola kiváló nyelvtanulója” letöltés „Az iskola legjobb informatikusa” letöltés „Az iskola legjobb közgazdásza” letöltés Minden indulónak sikeres versenyzést kívánunk!